AKTUÁLIS
Error
BÉCSI ADVENTI KIRÁNDULÁS
Váradiné Nagy Andrea és Pappné Süle Judit tanárnő szervezésében iskolánkból 4 tanár és 96 diák tölthette advent 3. hétvégéjét Sopronban és Bécsben.
Utazásunk 15-én reggel 9 órakor vette kezdetét. Az érdeklődők nagy száma miatt, 2 busszal indultunk útnak. Délután négykor megérkeztünk Sopronba, majd elfoglaltuk szálláshelyeinket. Az esti órákban felfedezhettük a soproni nevezetességeket és az adventi vásárt.
Másnap reggel rövid utazás után átértünk Bécsbe, ahol egy hosszú városnézés állt előttünk. Megcsodálhattunk többek között a Szent István-székesegyházat, a Bécsi Állami Operaházat, illetve a Hofburg palotát. Ezután kaptunk pár óra szabadidőt, amelynek keretein belül önállóan is megnéztük Bécs egy részét, megebédeltünk és bejártuk a Mariahilfer Straßet. Ezt követően betértünk a Természettudományi Múzeumba, ahol nyomon követtük a világ változásait. A következő úti célunk a várva várt bécsi adventi vásár volt, amely a nagy tömeg ellenére is maradandó élmény lett. A hideg ellen forró csokival védekeztünk, emellett megnéztük az árusok különleges, kézzel gyártott portékáit. Majd búcsút vettünk Bécstől és este 8-kor hazaindultunk, az éjjeli órákban épségben megérkeztünk Békéscsabára.
Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a lehetőséget, illetve a kísérő tanárok, Papp Csaba tanár úr és Prisztavok Enikő tanárnő segítségét. Reméljük, hogy még sok hasonló élményben lehet részünk.
Murányi Sára, Fabó Anna 11.B
European School Sport Day
Iskolánk ebben az évben is bekapcsolódott az Európai Diáksport Napi rendezvénysorozatba, ezzel is népszerűsítve és támogatva a diákok sporttevékenységét.
Változatos diákprogramok, és színes sportélet
Andrássy:
a Te utad!
Jó iskola,
jó tanárokkal!
Hogyan tovább?
DIÁKRENDEZVÉNYEINK
Error
BÉCSI ADVENTI KIRÁNDULÁS
Váradiné Nagy Andrea és Pappné Süle Judit tanárnő szervezésében iskolánkból 4 tanár és 96 diák tölthette advent 3. hétvégéjét Sopronban és Bécsben.
Utazásunk 15-én reggel 9 órakor vette kezdetét. Az érdeklődők nagy száma miatt, 2 busszal indultunk útnak. Délután négykor megérkeztünk Sopronba, majd elfoglaltuk szálláshelyeinket. Az esti órákban felfedezhettük a soproni nevezetességeket és az adventi vásárt.
Másnap reggel rövid utazás után átértünk Bécsbe, ahol egy hosszú városnézés állt előttünk. Megcsodálhattunk többek között a Szent István-székesegyházat, a Bécsi Állami Operaházat, illetve a Hofburg palotát. Ezután kaptunk pár óra szabadidőt, amelynek keretein belül önállóan is megnéztük Bécs egy részét, megebédeltünk és bejártuk a Mariahilfer Straßet. Ezt követően betértünk a Természettudományi Múzeumba, ahol nyomon követtük a világ változásait. A következő úti célunk a várva várt bécsi adventi vásár volt, amely a nagy tömeg ellenére is maradandó élmény lett. A hideg ellen forró csokival védekeztünk, emellett megnéztük az árusok különleges, kézzel gyártott portékáit. Majd búcsút vettünk Bécstől és este 8-kor hazaindultunk, az éjjeli órákban épségben megérkeztünk Békéscsabára.
Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a lehetőséget, illetve a kísérő tanárok, Papp Csaba tanár úr és Prisztavok Enikő tanárnő segítségét. Reméljük, hogy még sok hasonló élményben lehet részünk.
Murányi Sára, Fabó Anna 11.B
Garabonciás napok 2019.
Szeretettel gratulálunk iskolánk Garabonciás stábjának! Köszönjük Madventure!
Budapest kirándulás
Április 9-én a kollégium diákjai egy budapesti kiránduláson vehettek részt. Ellátogattak az Országházba és a Szépművészeti Múzeumba.