AKTUÁLIS
Error
Kollégiumunkban 2023. október 24-én került megrendezésre az Egészségnap. A programhoz kapcsolódó munkálatok már előző nap elkezdődtek. Kenyeret sütöttünk, melyből szendvicseket készítettek a gyerekek. Frissen préselt zöldségekből (cékla-répa) zöldséglé, illetve gyümölcscentrifugával alma-körte-szőlőlé készült, ezek maradványait másnap és harmadnap is fogyasztani lehetett. Finom sütnivaló tökből készült falatkákat is kóstolhattunk. A hámozás során keletkezett növényi részek - a fentarthatóságra törekedve - komposztálásra kerültek. „Legyél Te is konyhatündér!” felhívással egészséges, egyszerű, bárki által elkészíthető ennivalókat tartalmazó „Koli-receptgyűjtemény” készítését tűztük ki célul. Szeretnénk tudatosítani a gyerekekben azt a törekvést, hogy egyszerű, jól megválasztott alapanyagokból is lehet kis ráfordítással finom, kiadós és egészséges reggelit vagy vacsorát készíteni. Ez nem könnyű feladat, nehéz leszoktatni a gyerekeket a rosszul berögzült egészségtelen szokásaikról, de reméljük, hogy idővel sikerülni fog. A sport, mint egészségünk meghatározó mozzanata sem maradhatott ki a programok közül. Gábor Gergő tanár úr vezetésével HST – edzéstípus alapján edzéstervek készültek, majd ezzel kapcsolatban edzésvideót nézhettek meg tanulóink. A lelki egészséget szem előtt tartva relaxáló zene hallgatása közben mandalákat színezhettek a gyerekek. Ezzel a tevékenységgel próbáltuk arra ösztönözni a diákjainkat, hogy a rohanó világunkban álljunk meg egy kis időre, tegyük félre a problémákat, forduljunk magunk felé, szánjunk egy pillanatot csakis önmagunkra. Demeterné Barabás Andrea tanárnő Testkép-testképzavar-evészavar címmel a mentális problémák okozta kórképekről szóló előadásával folytatódik a közeljövőben egészségnevelési programunk. A vállalkozó kedvű gyerekek a nap végére nagyon ötletes, vicces, művészek által megirigyelt módon kifaragott Halloween-tököket készítettek, melyeket megvilágítottunk és még napokig lehetett gyönyörködni bennük. A legötletesebb alkotásokat oklevéllel és csokival jutalmaztuk.
Változatos diákprogramok, és színes sportélet
Andrássy:
a Te utad!
Jó iskola,
jó tanárokkal!
Hogyan tovább?
DIÁKRENDEZVÉNYEINK