AKTUÁLIS
Error
A véradás egy önzetlen és bátor cselekedet, ezzel segíthetünk másokon. Március 6-án megrendezésre került iskolánkban a véradás. Végzős diákokként és első véradókként izgatottan vártuk ezt a napot, mert új élményt jelentett számunkra és egy nemes dolog részesei lehettünk. Az elején vegyes érzéseink voltak, de a kedves és segítőkész egészségügyi dolgozók eloszlatták kételyeinket, minden kérdésünkre választ adtak. A várakozási idő alatt jó hangulat uralkodott, beszélgettünk, nevettünk és megettük azt a sok finomságot, amit a regisztráció során kaptunk. A véradás során 450 cm3 vért vettek le tőlünk, ez elég ijesztőnek tűnt így elsőre, azonban néhány perc alatt minden probléma nélkül túl voltunk rajta. A véradás után a nővérkék mindenkire nagyon odafigyeltek, folyamatosan figyelték az állapotunkat, csak akkor engedtek el, amikor meggyőződtek róla, hogy jól vagyunk. Rosszullétre senki sem panaszkodott, maximum egy kis gyengeséget éreztek néhányan, de inkább csak az izgalom miatt. Könnyeket azok szemében láttunk, akik valamilyen egészségügyi probléma miatt most nem tudtak vért adni.
Mint utólag megtudtuk, 22 fő jelent meg a véradáson (az előző években ez a szám azért nagyobb volt...), közülük 17 fő volt sikeres véradó, így kb. 7,5 liter vért produkáltak iskolánk diákjai és dolgozói.
Összességében egy pozitív élménnyel gazdagodtunk, büszkék vagyunk rá, hogy megcsináltuk, biztosan fogunk még véradáson részt venni. Ezúton bátorítunk mindenkit, hogy ne féljen és adjon vért, ha teheti, hiszen életeket menthet!
Árgyelán Viki és Báder Kata 12.B
Változatos diákprogramok, és színes sportélet
Andrássy:
a Te utad!
Jó iskola,
jó tanárokkal!
Hogyan tovább?
DIÁKRENDEZVÉNYEINK