AKTUÁLIS
Error
A természettudomány szolgál az emberiség fejlődésének legjobb mércéjéül; csak amennyire az ember a természetet ismeri, annyira ismeri önmagát
Christian Friedrich Hebbel
A munkaközösségünk tagjainak legfontosabb feladata a természettudományos tantárgyak iránti érdeklődés felkeltése, a természettudományos szemlélet kialakítása. A munkaközösség kiemelt feladatai közé tartozik a tehetséggondozás. Törekszünk a kompetenciaalapú feladatok alkalmazására az órán kiadott feladatokban, igyekszünk feltárni a szövegértés fejlesztésének lehetőségeit a reál tantárgyak óráin. Az oktatást segítő eszközállományunkat folyamatosan fejlesztjük. Rendszeresen indulnak tehetséges diákjaink tanulmányi versenyeken. Felkészítjük a tanulókat az érettségi vizsgákra közép- illetve emelt szinten is. Igyekszünk a tanulók érdeklődését felkelteni a választható érettségi tárgyak (biológia, kémia, földrajz, fizika) iránt, illetve segítünk nekik a számukra megfelelő tárgy kiválasztásában. Az emelt szintű érettségire való készülést az utolsó két évfolyamon fakultációs órákon biztosítjuk.
A munkaközösség tagjai a 2022/23-as tanévben
Horváth Csaba (földrajz-történelem)
Jakusovszki Vivien (földrajz-német)
Dr. Kis Péterné (fizika-kémia)
Kovács Miklós (biológia-kémia)
Dr. Popáné Hrabovszki Erika (fizika óraadó)
Stefanik Klára (biológia-kémia)
Steigerwaldné Vári Angéla (biológia-földrajz)
Szaszákné Tóth Anita (biológia-kémia)
Szűcsné Simon Eszter (matematika-fizika)
Változatos diákprogramok, és színes sportélet
Andrássy:
a Te utad!
Jó iskola,
jó tanárokkal!
Hogyan tovább?
DIÁKRENDEZVÉNYEINK