AKTUÁLIS
Error
A Waclaw Felczak Alapítvány által kiírt pályázatnak köszönhetően a 10.A osztály 2022. november 4. és 6. között egy lengyelországi osztálykiránduláson vehetett részt.
Amint megtudtuk, hogy a szerencsés nyertes pályázók közt vagyunk, elkezdtük a szervezést, készülődés és alig vártuk a november eleji időszakot, hogy indulhassunk.
A kora reggeli indulással délutánra már Lengyelország hegyvidéki fővárosába, Zakopanéba értünk, ahol egy városnéző sétát tettünk a Krupowki sátálóutcán, a
kihagyhatatlan sajtpiacon, valamint megkoszorúztuk Waclaw Felczak síremlékét.
A második napra tervezett programokat is sikeresen megvalósítottuk, bár az időjárás nem igen kedvezett számunkra, szinte egész nap esett. A délelőtt folyamán az Auschwitz-Birkenau emlékhelyre látogattunk el, a II. világháború és a zsidóüldözés borzalmait tényszerűen bemutató kiállításokon keresztül a történelem egyik legsötétebb korszakával szembesültünk. Krakkóban a délutáni városnézést egy tartalmas és a különleges részleteket is bemutató idegenvezetés tette még érdekesebbé. A főbb látnivalók közt szerepelt a Wawel Királyi palota, a Székesegyház, a Királyok útja, a reneszánsz fellegvára, a Jagello Egyetem, a Posztócsarnok, a Mária-templom és a Balassi emléktábla is. A harmadik napon a magyar-lengyel történelmi emlékek szempontjából jelentős Ószandecen található klarissza kolostort és a Szent Kinga oltárt látogattuk meg. Felkerestük és megkoszorúztuk az I. világháborús magyar vonatkozású csatahelyszínt is. A lengyel-magyar történelmi szálak a történelmi emlékhelyek felkeresésével váltak igazán érthetővé és átérezhetővé. Néha rácsodálkoztunk, hogy a két ország között ennyire szoros a történelmi, az irodalmi és a kulturális kapcsolat. A történelmi vonatkozások megismerésén túl a szláv kultúra, a nyelv, a művészeti, népművészeti értékek és a helyi ételeket kipróbálása sem maradhatott el az út során. A hazafelé vezető úton már több kép és élménybeszámoló is felkerült a közös online platformra az osztálykirándulásról. Bár a következő napi iskolakezdés nem volt zökkenőmentes, a közös út élményei olyan pluszt nyújtottak, amiből még hónapokig töltekezhetünk. :)
10. A osztály
Változatos diákprogramok, és színes sportélet
Andrássy:
a Te utad!
Jó iskola,
jó tanárokkal!
Hogyan tovább?
DIÁKRENDEZVÉNYEINK